eredeti méretben

Megjegyzések

Munchausen: Érdekes, a népligetnél a Hungáriáról az Üllőire kanyarodó két sáv egyike valamilye rejtélyes okból kifolyólag napok óta le van kerítve, komoly torlódást okozva ezzel, ha az úttest beszakadhat vagy ilyesmi, azért egy ilyen forgalmas úton azt is lehetne talán hamarjában megjavítani, de itt még egy karcolást sem látni, az egész olyan mintha csak szivatás lenne. Tud erről valaki bővebbet. Egyáltalán miért nem teszik kötelezővé, hogy a javítást végző kivitelező kötelezően írjon ki információs telefonszámot, ahol lehetne érdeklődni a munkálatok várható befelyezése iránt, mondjuk az sem ártana, ha kötelezően kiírnák, hogy meddig tart az egész.

   bezzeg
(rixbee, 2006-05-31 10:09:07)

Nem szeretem a "bezzeg" kezdetű történeteket, de amit most szeretnék írni az annyira megdöbbentett és olyan élesen él bennem, hogy kénytelen vagyok bezzegni.
Néhány ével ezelőtt történt, hogy mikor egy olaszországi nyaralóvárosban pihentünk, egy szép reggelen úgy határoztunk, hogy átautózunk a közeli Velencébe. A kb. 60 kilóméteres út egy jelentős részét egy egysávos főútvonalon kellett megtenni. Itt történt, hogy egyszer csak félpályás útjavításba botlottunk. Komoly lehetett a probléma, hiszen egy legalább 10 méteres szakasz volt kiásva jó mélyen, feltehetően csatorna okokból. Reggel 9-f10 lehetett. Egy földgépet láttunk egy árva melóssal megtámogatva. Cinikusan meg is jegyeztem: -Na, az olasz "ráérünk" mentalitást látjuk.
Hazafelé jövet kb. du. 6 óra körül jöttünk, ugyanezen az útvonalon és ahogy közeledtünk a helyszínhez, már vártam a torlódást. De nem jött.

Az egyetlen jel ami arra utalt, hogy az adott helyen valami munka folyt, hogy a tükörsíma, friss aszfalt még nem volt megfestve...

Komoly sokkot kaptunk...

vissza