eredeti méretben

Megjegyzések

mozdonykerek: Átgondoltam az álláspontot: gipsszel nem lehet jól megcsinálni mert a környezeti tényezők hatására hamar lekopik, lejön az újonnan ráöntött réteg!! Sok járókelő halad át az említett objektumon keresztül, a bicajosok pedig a duplájával hajtanak a megengedettnél, aminek következtében 3-4 napon belül csak egy tátongó üres lyuk marad majd gipsz-töredékdarabokkal csúfítva a járdát... Betonkeverő gépezettel meg jelenleg nem rendelkezem, úgyhogy nem most fogok nekiállni melózni. De ami késik, az nem múlik!!!!!!! Cáfoljon meg valaki!

a: éljen! lássuk a gipszelést!!!

mozdonykerek: Nemtörtént semmi! Egyébként azzal a mondattal csak arra akartam kilyukadni, hogy ha a közteresek már nem tehetnek, vagy nem akarnak tenni semmit sem a "városi rondaságok" érdekében, akkor mi magunknak kell kidíszítenünk, eltakarnunk, esetleg kijavítanunk a hibákat. Hogy mondjam, engem se vet szét az öröm a burkolati-házépítési-kivitelezési hibák láttán! De hát mindig van-volt-lesz haldokló remény; vagy képes a mostani kormány városfejlesztési munkálatokra, vagy valamilyen úton-módon leplezni próbálja az utcai "bakikat". Nekem az uccsó teccik a legkevésbé, ezért is mondtam, hogy kimegyek valamikor az Etelére és megcsinálom gipsz segítségével azt a kib*szott járdát, mer mostmár nekem is tele van a hócipőm azzal a munkatempóval................

kambekk: "Egy silány, régi dolog is lehet klasszikus, jó megoldás, akár felújításra vár, akár nem." Ezt a mondatot most nem értem... Ui: Az ellőbbiekkel nem akartalak megbántani, de ha elvicceljük a dolgot, mégúgyabbul tojni fognak a fejünkre, mint így.

Synci: Szerintem nem gáz h. kicsit viccelődünk is ezen...

mozdonykerek: kambekk: Tisztázzunk valamit! Egy silány, régi dolog is lehet klasszikus, jó megoldás, akár felújításra vár, akár nem. Nem vagyok liberális gondolkodású, sem fiatal demokrata, sem szocializmus eszméjét követő tag azaz politikus. Tudtommal ez az oldal a budapesti köztéri problémákat veti fel, és próbálja meg orvosolni valamilyen szinten, ami szerintem hasznos dolog és támogatom is. Hogy néha egy kis humorral fűszerezve osztom meg ötleteimet, észrevételeimet ez miért lenne baj? Rendszeresen látogatom az oldalt; remélem a közeljövőben képeket is be tudok tallózni ide. Rendszerint érdekes bejegyzéseket, felvetéseket találhatok itt.

kambekk: mozdonykerek! Ironikus megjegyzéseiddel egyre inkább azt a látszatot kelted, mintha neked így lenne jó minden, ahogy van. Viccelődsz, és közben véded a silányt, a hanyagot, az irracionálist. Nem vagy te véletlenül politikus?!

mozdonykerek: Ha óvatos vagy akkor csináld, de én úgy hallottam, hogy büntetendő. A falfirkászokat szabadságvesztéssel büntetik(6-12 hónap); és az útfirkászok se járnak sokkal jobban ma már. Azér légy óvatos...

törölhető user: Talán szabálysértő, de azért meg lehet azt úgy is csinálni, hogy senki se vegyen észre.

Synci: Szerinted / Szerintetek szabálysértő, ha veszek egy festékszóró sprét és ezeket a hibákat bejelölöm?? Hátha valami illetékes észreveszi már... Meghát hátha az emberek is tudják mit kell majd tenniük, ha kezükben lesz majd a toll... (X)

mozdonykerek: A tettek emberei kell hogy legyünk. Van gipszem elképzelhető, hogy kimegyek és mutatok valami haladást a nemzetnek!

   Mert járdát építeni tudni kell!
(Synci, 2006-09-01 22:48:49)

Tipikus példa, a budapesi (lakótelepi) járdák minőségére...
Helyszín: Kelenföld, Etele tér, Bártfai utcától pár méterre.
(ha kiszeretnék javítani, személyesen is megmutatom:])

vissza