eredeti méretben

Megjegyzések

gyalogkakukk: A 3-as busz meghosszabbításáért már jópár tíz évvel ezelőtt is ment az aláírásgyűjtés. Mégsem lett belőle semmi. Nem is lesz. Túlságosan megérné a tömegközlekedőknek.

juliusz: Most már (BKSZ) szinte mindegy, hogy a Volán megy Érdre, vagy a 3Gy, mivel a 3Gy-re is kéne venni másik bérletet (környéki BKV), mivel ugyebár elhagyja Budapest határát! Bár tény, hogy kedvezőbb lenne!

Synci: Valamelyik nap hallotam, hogy Érd-Alsó vonatállomást egyesítik Érd-Felsővel, és így a felszabadult Vasútvonalat HÉV veszi majd használatba. Székesfehérvár - Érd - Budapest útirányban! Reméljük ígyis lesz!

Synci: Ezt a hév dolgot rendesen át kell gondolni, de meglehetne oldani, rendesen ki lehetne neki jelölnia nyomvonalat. Volt olyan hír is annak idején, hogy a 4es metró jön ki Érdig, de az nagyon hosszú út lett volna, ezért el is vetették az ötletet, bár nem lett volna rossz 5perc alatt pesten lenni. Nekem is BKSZ bérletem van, ami pl. Érd - Diósd - Etele tér útvonalon, csal Budapest Lőtér megállóhelyig érvényes, így venni kell hozzá 10km-es kiegészítőt. Mehetnék vonattal is, de inkább nem indoklom, miért mellőzöm a vasúti közlekedést. Volt már itt ígért új DESIRO motorvonatokról, volr bemutató is, állitólag 2007től közlekednek (kíváncsi leszek, 3éve ígérik már) Szerencsére Az aluljáró már épül, mivel Érd majdnem legforgalmasabb útján aközlekedést eddig egy sorompó lassította, ezt EU-s pénzekből megcsinálják, így Érdnek egy forintjába nem kerül. Megépülésre került Tavaj nyáron a P+R parkoló amely 600 ferőhelyes, csak sajnos a parkolóház 2 emelete ismeretlen okok miatt ée van zárva (pletykák szerint szerkezetileg életveszélyes)

Peti817172M: Ilyen jellegű javaslataidat a veke@veke.hu címre várják az egyesület tagjai. De rendesen indokold meg, mert én is úgy jártam, hogy indoklás nélkül írtam egy javaslatot, és lekoptattak avval, hogy megalapozatlan volt a javaslat (22,22GY,56GY Batyiig). Szóval jól meg kell gondolni hogyan írunk meg nekik egy javaslatot.

labzo: Megoldás lenne részben a BKSZ bérlet megújítása, de az már leg chipkártyás, jegyhez hasonló kezelésű (bár kicsit más alapelvű), nade nem tudom, hogy akik a bérlethez hozzászotak, hozzászoknak-e ehhez (számomra jó a bérlet nyújtótta előnyök, de Bp. határát ritkán hagyom el). Másik: az úgy nevezett HÉV hova menne Érden?

   Érd tömegközlekedése!
(Synci, 2006-09-26 21:48:05)

Nagyon sokat segítene az érdieknek, ha budapestre nem 45perc/1óra alatt jutnának be. Nagy segítség lenne, ha nem kéne 2féle bérlet, és nem kéne 2 tömegközlekedési társasággal 3-4-5szöri átszállással eljutni iskolába/munkahelyre stb. Ígéret volt már itt "érdi HÉV" re és arra is, hogy a [3] (gyors hármast) felhozzák Érdig, (ez olyan plus 3-4km távolság, mint a mellékelt képen a zöld vonal mutatja). Ez a busznak 5-6percel hosszab menetidő lenne, és az érdiek közlekedési szokásait gyökeresen megváltoztatná. Kérem mindenki segítségét, hogy még idén, megtehessük a kezdő lépéseket, és talán még idén az Érden lakók, az Érdről Pestre járók, ne hordjanak maguggak 2 bérletet, és ne kelljen 30-40percel korábban felébredniük azért, hogy eljussanak a munkahelyükre, iskoláikba! Várom a hozzászólásokat

vissza